TIBOR KALMAN
1949-1999

1949
1949. július 6-án született Budapesten, Dezsőffi Mariann és Kálmán Tibor György fiaként. Szülei zsidó gyökerekkel rendelkeztek, de mindketten áttértek a katolikus hitre. Tibor csak 18 éves korában szerzett tudomást zsidó származásáról.
1956
1956-ban a szovjet megszállás elől menekülő szüleivel vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol a család New Yorktól nem messze, egy Poughkeepsie nevű kisvárosban telepedett le. A gimnáziumban az iskolaújság és az évkönyv szerkesztésén dolgozott.
1967
Beiratkozik a New York-i egyetemre. Találkozik a feleségével, Mairával. Újságírást és történelmet tanul és az egyetemi lapnál dolgozik.
1968
A később Barnes&Noble néven ismertté váló könyvesbolt-láncnál dolgozik. Kirakatrendezéssel, üzlet dizájnnal, hirdetések, feliratok tervezésével foglalkozik.
1979
Carol Bokuniewitz-cel és Liz Trotaroval megalapítja az M&Co nevű reklámügynökséget.  Ügyfeleik között voltak multicégek és alacsony költségvetésű művészeti társulatok. Lemezborítókat terveztek, saját karóra és papírnehezék márkájuk volt.
1989
1989-ben az Interview magazin kreatív igazgatója lett. ( A magazint 1970-ben Andy Warhol alapította.) Délelőttönként a Interview szerkesztőségébe járt dolgozni, délután pedig a M&Co-hoz.
1991
Az olasz ruhagyártó cég, a Benetton 1991-ben indította el Colors nevű magazinját, amit világszerte terjesztettek. Tibor Kalman szabad kezet kapott, szerkesztője és kreatív igazgatója is lett a magazinnak. Annak érdekében, hogy minden energiáját a magazinra fordíthassa, bezárta az M&Co-t és Rómába költözött. Összesen 13 számot tervezett. 1995-ben kezdett elhatalmasodni rajta betegsége, így visszaköltözött New Yorkba.
1995
New York-ba való visszatérése után design tanácsadóként dolgozik, olyan projekteken, mint például a manhattani városkép újratervezése, A Whitney Múzeum kiállításai, illetve a Barnes&Noble kommunikációs kampányai. 1997-ben újra megnyitotta a M&Co-t.
1999
Puerto Ricóban hunyt el, röviddel Tiboricity című, a San Francisco Museum of Modern Art által szervezett, grafikai munkáiról szóló retrospektív kiállításának megnyitója előtt.